A Dögkeselyű András Ferenc 1981-1982-ben forgatott, 1982-ben bemutatott, Munkácsi Miklós Kihívás című regénye alapján készült színes játékfilmje.

A Dögkeselyű, melynek története a Cserhalmi György által játszott diplomás taxisofőr bosszúját mutatja be az őt meglopó öregasszonyok ellen, kritikailag az egyik legelismertebb magyar bűnügyi film. A filmnek tulajdonított erények közül számos kifejezetten a szocializmus alatt készült magyar bűnügyi filmek kontextusában nevezhető érdemnek, bár ezek hozzájárulnak ahhoz is, hogy a Dögkeselyű általánosabb értelemben vett műfaji filmként is megállja a helyét.

András Ferenc alkotása olyan korban és (kultúrpolitikai) közegben készült, melyben komolyan vehető, „igazi”, hiteles bűnügyi filmek nem készül(het)tek. Ennek az a kultúrpolitikai paradigma a magyarázata, mely szerint „a szocializmus világában nincs jelen a bűn: a bűnelkövető külföldről érkezik, az ellenséges kapitalista világ ügynöke vagy 1956-os magyar disszidens. Másrészt a szocializmus világában nincs jelen a magánnyomozó: a bűnüldözés feladatát szervezett és kollektív formában állami testület látja el.” Ezzel szemben a Dögkeselyű alaphelyzete éppen az, hogy a rendőrség nem látja el a feladatát, s emiatt veszi fel főhőse az igazságosztó szerepét. Emellett a film történetében a bűn nem külföldről érkezik, hanem úgy van bemutatva, mint ami szerves része a társadalomnak. „A nyolcvanas évek Budapestjén – így szól az állítás mozgóképnyelven – a kicsi- és nagy törvénysértés, a vagány stiklik, és halálos szélhámosságok most már egyszerűen őshonosak.” A filmben továbbá a hiteles környezetrajz dokumentáris elbeszélői hitelességgel párosul, mely „súlyt és mélységet ad neki.” Mindemellett a film legnagyobb erénye, hogy „feszült és izgalmas”, úgy van vágva és fényképezve, dialógusai olyan feszesek, mintha Hollywoodban készült volna.