Magyarország nyugati kapujánál járunk. A tájat a fejlett gazdaság képviselői uralják: autópályák, nagyvárosok, ipari parkok, szélerőművek, és az éppen húsz éve üzembe helyezett vízerőmű. Valami azonban megbújik közöttük. Egy hatalmas hordalékkúp apró, szigetszerű falvakkal, erdőkkel, vizenyős rétekkel és nádasokkal, amelyeket számtalan kisebb-nagyobb vízfolyás, folyóág övez. Az Európában egyedülálló szárazföldi deltát a hegységekből kilépő Duna hozta létre. A folyó napjainkban azonban már nem járhat olyan szabadon, mint régen. Az épített környezet szorítását látva adódik a kérdés: megőrizheti-e az élővilág egykori gazdagságát? A történet tavasszal kezdődik. A díszlet az ártér: a hömpölygő folyó, a szelíd folyóágak, az apró szigetek, a zátonyok, a nádas, a sűrű, szederrel, vadszőlővel, csalánnal benőtt ártéri erdő. Itt minden a vízhez kötődik. Szállít, táplál, lakóhely, bölcső és menedék. A távoli hegyekből növények magvai érkeznek; a mellékágakban halak ívnak, az ivadékok a halbölcsőben nevelkednek, télen a mélyebb folyószakaszokban vermelnek; a nedves, sásos rétet apró emlősök lakják; a nádasban madarak fészkelnek, a rét fölött, a vízen és a víz alatt vadásznak; a holtágakban kétéltűek szaporodnak; a kavicsos tó medrét rákok népesítik be; a nyári éjszakán az agyagos partfalból rajzó kérészek bukkannak elő. A két főszereplő az európai hód és a nagy kormorán. A hódcsalád az egykori bányagödröt lakja, míg a nyárfák tetején telepesen költő kormorán az áramló vizet kedveli. Miközben az egyik alszik, a másik aktívan mozog. Mozgásukat követve nappal és éjszaka is bejárjuk a tájat. A film cselekményét "átszövi" az ember. Megjelenése az épített környezet ellenpontozása. A múlt összefonódik a jelennel. Aranyat mos, táplival halászik, biciklizik, kenutúrázik. Tevékenységét áthatja a harmónia, amit a természetben él meg. Húsz évvel ezelőtt ezt a vízi világot ökológiai katasztrófa érte. A Szigetközbe jutó víz töredéke a korábbinak, az áradások elmaradnak, az ártéri erdő, a nádas a kiszáradással küzd, a legendás halbőség már a múlté. A folyóágak szabdalta táj azonban még őrzi a hajdani páratlan élővilág jelentős részét. Hogy meddig? Minden a vízen múlik.