Kodolányi Gyula dolgozószobájában, karosszékével szemben látható egy szélcsengő, amely a film „hívóhangja” és első képe. „A vers a hely megélésének alapvető létmódja. Személyes térkép, amelyen új dimenziókat hoz a viszony artikulálása. A hely önmagában is tartalmazza a múltbéli élményeket, s a költő feladata e mélyrétegek felszínre hozása.” Ezt a relációt szeretném kibontani a filmben, oly módon, hogy a versek a maguk realitásában és komplexitásában jelenjenek meg a film folyamatában. Minden évszakban forgatunk, különböző és ugyanazon a helyszíneken. Ahogy a szélcsengő a kiszámíthatatlan szélre, úgy rezonál a Költő a világmindenség összefüggéseire, befogadja az Univerzumot és az intenzív nyelv segítségével a saját struktúrájában teremti meg verseit. Minden valódi és igaz a természetben, mint ahogy a költészetben is. A létezés-szakmában dolgozom című film fő dramaturgiai szála a Költő és a természet kapcsolatából indul ki, az örök körforgás motívumainak képeivel, és abból a nagyon erős függetlenségi és megismerési vágyból, amely Kodolányi Gyula egész pályáját meghatározta. A tradíció és az értékmentés medrében Kodolányi Gyula szellemi orientációja több rétegben, főbb művein, dialógokon, poétikus monológokon keresztül rajzolódik ki a filmben, s abban is biztos vagyok, hogy a szélcsengő hangjával ér véget a film, amely azt jelzi, a Költő megszólal. Kodolányi Gyula komplex életművét, a magyar kultúra és közélet kiemelkedő alakját mutatja be a film.