VI. Ars Sacra Filmfesztivál
-

Megosztom

VI. Ars Sacra Filmfesztivál
 Idén hatodik alkalommal kerül megrendezésre az Ars Sacra Filmfesztivál
 
A Filmfesztivált 2016-ban hívtuk életre az Ars Sacra Fesztivál részeként azért, mert fontos volt, hogy a szakrális értékek és a hit erejének bemutatása mellett, olyan alkotásoknak adjunk helyet, amelyek az emberi lét sokszínűségét, az élet örök értékeit árnyaltan, művészi színvonalon mutatják be a filmeken keresztül.
Azóta közel 300 egész estés és rövid dokumentumfilmet, valamint kísérleti, fikciós és animációs rövidfilmet vetítettünk le. Példamutató történeteket, amelyek tükröt tartanak mindannyiunknak, amelyeket összefog a mély szeretet az olykor nehéz körülmények ellenére is.
 
A rangos négy tagú zsűri (Dér András rendező, Dombrovszky Linda rendező, Gelencsér Gábor filmesztéta, Gőbel Ágoston a Magyar Katolikus Rádió szerkesztője) választása alapján idén is erős mezőny alakult ki.
Vetítjük többek között Surányi Z. András és Sívó Júlia Aranycipellő című filmjét, Mohi Sándor In memoriam Lugossy Mária című filmjét, örülünk, hogy mi is bemutathatjuk Visky Ábel Mesék a zárkából című filmjét. Helyet kapott a versenyprogramban a Hamvas Béla szellemiségében készült Új Közjáték sorozat 5 kisfilmje, és a fiatal tehetséges dokumentumfilm rendező Bíró Bálint Félhomály című rövidfilmje.
 
Emellett megismerkedhetnek a nézők a karmelita szerzetesek életével, roma származású lelkészekkel, topolyai apácákkal, Down-szindrómás lánnyal, Parkinson kóros világhírű erdélyi brácsással, édesanyákkal, akik a gyerekeikért küzdenek, madármentőkkel. Ezek a szerteágazó történetek is mind azt bizonyítják, hogy a szakralitás ott van a mindennapjainkban.
 
Idén tovább bővítjük a filmfesztivál műsorkínálatát, hétfőtől péntekig minden estét az utolsó filmet követő pódium beszélgetéssel zárjuk.
 
Szeretnénk, ha a filmek minél szélesebb közönséghez érnének el, ezért a vetítések továbbra is ingyenesek, de a mozi pénztárban ingyenes regisztrációs jegyet kell váltani.