Kontroll nélkül

Bővebben a filmről

Berlini Nemzetközi Filmfesztivál 2019 – Alfred Bauer-díj
CineFest Miskolc Nemzetközi Filmfesztivál 2019 – Hivatalos versenyprogram

A szívszorító történet kis hőse a kilencéves Benni. Szeretetéhes, nehezen kezelhető kislány, aki nem találja a helyét a szülő nélkül felnőni kénytelen gyerekek között. Az állami szervezetek tanácstalanul egymás között adogatják őt, agresszív természetével ugyanis folyamatosan veszélyezteti környezetét és saját magát. Pedig a kislány csak egyetlen dolgot szeretne: visszakapni az édesanyját. Képtelen elfogadni, hogy lemondott róla, az újabb és újabb csalódások ellenére napról-napra reménykedik, hogy egyszer megmenti és hazaviszi. Most azonban emberére akad az egyik új nevelőben, aki a nehéz kezdés dacára kiáll Benniért. Kockázatos javaslattal áll elő, amivel nem csak szakmai karrierjét, de akaratlanul saját családját is veszélybe sodorja.

A Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon díjazott Kontroll nélkül akár igaz történet is lehetne: a film Benni szemén keresztül azoknak a gyerekeknek a történetét meséli el, akikre minden igyekezet ellenére az ellátórendszer nincsen felkészülve. Helena Zengel hátborzongatóan erőteljes, érett alakítása egész biztosan sokáig velünk marad majd.

Nora Fingscheidt rendező filmográfia (nagyjátékfilm)
2019. Kontroll nélkül (Systemsprenger / System Crasher)

Idézetek:

„Helena Zengel alakítása velünk marad a film után is” – Screen International
„nagyon releváns, tökéletesen fényképezett társadalmi dráma, ami intelligens, hiteles és lenyűgöző forgatókönyvvel büszkélkedhet” – Cineuropa

Forgatókönyv
Nora Fingscheidt
Színes
Felirat nyelvek
Szinkron nyelvek